Rumour Bár
A Rumour by Rácz Jenő étterem emeletén, rejtve a kíváncsi szemek elől, a bordó függönyök mögött található a Rumour Bar. Jellegéből adódóan emlékeztethet a 20-as években jegyzett alkoholtilalom időszakára jellemző „speak-easy” helyszínekre, amelyek népszerűsége és létjogosultsága az adott körülmények között megkérdőjelezhetetlen volt. Rácz Jenő is egy hasonló, szájról szájra terjedő koncepciót képzelt el az egység nyitásakor. Ebben a szellemben keresett partnert a bár irányítására és mára elmondható, hogy a „bárkapitány”, Szabó Zoltán személyében emberére talált, hiszen víziója mentén kialakított koncepcióba tökéletesen belesimul Zoli munkássága. A világlátott fiatalember, aki nem kisebb helyeken tanult és inspirálódott, mint Franciaország, Belgium, Luxemburg és Hollandia, másfél éve a kimondottan kecsegtető koncepciójú Rumour by Rácz Jenő étterem kedvéért tért vissza hazánkba.Bővebben a Rumour Bárról
Hasonló kategóriájú éttermek bárjaitól eltérően a szelekció vonatkozásában inkább italkínálatról és nem koktélkínálatról érdemes beszélni, hiszen a koktélokon túl széleskörű felhozatal áll rendelkezésre rumokból és whiskykből is – ezek országra, sőt régióra bontott szelekció keretében választhatóak a Rumour Barban. Kimondottan nagy a kínálat ginekből és az ehhez párosított tonikokból. A koktélszelekció alapvetően két csoportra oszlik: a nagy klasszikusok természetesen nem maradhattak le az itallapról. Az alkotó egyénisége itt is jól tükröződik, hiszen az ifjú Bar Manager által szívesen készített (és fogyasztott) klasszikusok kerültek a válogatott italok közé, úgy, mint a Penicillin vagy a Hanky Panky. Az igazán érdekes sor viszont Zoli valós kreativitását tükrözi – ez az, ahol szabadon szárnyalhat a fantázia – nem meglepő, hogy a kíváncsiságra éhező vendégek inkább ezt a kategóriát részesítik előnyben. A nagy összhangot jelzi többek között az is, hogy Zoli „műhelyében” a konyhatechnológia is professzionális kísérője az italok művészetének. A Rumour csapatától „csent” alapanyagok hadrendbe állításával nem hétköznapi párosítások is fellelhetőek a repertoárban. A sousvide-kád (a kíméletes hőfokon történő főzésre használt konyhai eszköz) folyamatosan pörög, ezzel a technológiával készül például egy zöldborsóval és mentával infúziónált gint vagy a Chef kedvence, amelynek alapja egy Blended Scotch Whisky – ebben a 36 hónapig érlelt mangalicasonka aromája rejlik. Ritkaságszámba megy, hogy valamennyi felhasznált szirupot is az ifjú tehetség készíti a pult mögött: friss gyümölcsök, málna, passiógyümölcs, rebarbara vagy gránátalma is gyakori vendégek az emeleti bár kiskonyhájában. Ízesített ecetek is készülnek – ezek általában a citrusok helyett kerülnek az italok tetejére cseppentve. A technológiák mindegyikénél kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság: a lehető legtovább felhasználásra kerül valamennyi alapanyag, a szemétbe kerülő hulladék így minimális.Aki foglal az étteremben, nem kérdés, hogy találkozik majd a város egyik legvagányabb italkínálatával. Nem titkolt célunk azonban, hogy azokat is beavathassuk a Rumour-élménybe, akik színház előtt vagy után, egy buli nyitóakkordjaként vagy egy romantikus este zárásaként kóstolnának valami igazán különlegeset a Rumour Bar repertoárjából. Ennek érdekében időszakosan eseményeket hirdetünk, amelyek legegyszerűbben az Eseménynaptár segítségével vagy a Rumour Bar Instagram oldalán követhetőek figyelemmel. A bárba asztalt foglalni – az étteremhez hasonlóan – a linken vagy a +36 20 926 7837-es telefonszámon lehet.
Rumour Bár Galéria
Szívesen megkóstolná?
Foglaljon asztalt vagy nézzen szét ajándékutalványaink között.
Rumour
by Rácz Jenő
A Rumour egy sajátos étterem-koncepció. Intim étkezési helyszín, ahol az élmény során vendégeink több fogásos degusztációs menüt fogyaszthatnak, ételek és hazánkban ritka alapanyagok színes skálájával ismerkedve. A Rumour by Rácz Jenő étteremben töltött este (kis túlzással) egy meghitt, kislétszámú baráti vacsorához hasonlítható. Mint a legtöbb, séfasztal koncepcióban működő étterem esetén a látványosabb elemek itt is a „színpad” közepén elhelyezkedő nyitott konyhában zajlanak.